2017. március 1., szerda

My favourites

Ebben az írásomban a kedvenc plasztik azaz gumi csalijaimat szeretném bemutatni nektek! Összessen 5-öt gyűjtöttem neketek össze olyan gumik közül amik nekem nagyon beváltak és nagyon fogósak. Hozzátenném hogy főleg Balatonon használom ezeket, de több horgásztársam véleménye alapján, más vizeken is megállják a helyüket! Hangsúlyoznám, hogy mindenkinek megvan a maga kedvence, arra a vízre ahol az illető horgászik. Rengeteg gumihal van, közűlük rengeteg nagyon fogós. Ebben a cikkben az én kedvenceimről olvashattok!

1. Relax Kopyto
Azthiszem, hogy ezt a klasszikust senkinek sem kell igazán bemutatni. A Relax cég termékei szinte minden horgászboltban megtalálhatóak. A Kopyto egy klasszikus korongfarkú gumihal, viszonylag széles testel.  Viszont itt most kimondottan a legkisebb 1' colos méretről szeretnék beszélni egy kicsit. Ez az apróság mindössze 3cm hosszú.
UL pergetőknek mindenképp javaslom beszerzését. A Balatonon ez egy igazi sügér és kövesgyilkos. Furcsa módon a kövesek is leginkább ezt a pici méretet eszik belőle. Az egyik nagy kedvencem lett, amikor egy kőgáton 2-3 dobásonként fogtam vele a kövest. Ezenkívül két csukát is sikerült partra terelni vele sügerezés közben. Rengeteg féle színből lehet válogatni. Az én kedvenceim a rózsaszín, sárga és a fehéres színek. :) A Kaland horgászboltban szoktam venni, darabra vásárolható. 65Ft/db.


2. Daiwa Duckfin
Egy igazi süllős gumiról beszélünk, szerintem ezt is sokan ismeritek. A csali viszonylag kemény testű hengeres formájú, a farka felé elkeskenyedő. A plasztik abban a bizonyos kacsaláb farokban végződik, amelyről a nevét is kapta. Én sokáig nem hittem benne, de egy szép süllő meggyőzött. Horgásztársaim is szivesen használják, főleg kövesre és süllőre. Klébert Antal barátomnak még balinra is bevált. :) Azt hiszem 5 centis mérettől lehet venni, de egészen bitang méretekig láttam belőle. Ára 300 forint/db körül mozog mérettől függően, az 5-10 centisek kerülnek ennyibe.


3. Berkley Nymph
A csodálatos rákocska. Rengeteg szép halat köszönhetek ennek a csalinak. Anyagában izesített plasztikról van szó. A nevéből könnyen rájöhetünk, hogy egy úgynevezett nimfáról van szó. 3-4 cm hosszúságú,egy méretben létezik. Két hosszú és több rövidebb csápja van, amikkel tökéletes mozgást képes elérni. A sügereknek ellenálhatatlan csali. Mindig ezt a plasztikot teszem fel elsőnek ha sügerezni megyek. Egyszerűen imádom. Ráadásul több süllőt is adott nekem a kis nimfa. Egy kikötői peca alkalmával egy 4kg-os pontyot sikerült horogra csalni vele.   A sötétsárga és az élénkzöld színek jöttek be leginkább. Mindig van nálam egy-két plusz csomag. :)
Egyetlen hátránya van, hogy a sügerek előszeretettel tépik meg szerencsétlent, amit főleg a csápok bánnak. Csápok nélkül meg sokat veszít fogósságából.  Érdemes a csomagolásban tárolni, hiszen kellemetlen szaga van és a csomagolásba tartja meg legjobban aromáját. :) Egy csomag ára 1600 forint körül van. 1 csomagban pedig 12 db rákocska lakozik. Ha szeretsz sügérre horgászni erre mindenképp érdemes beruháznod.


 4. P21- Awaruna
Ez a csali sok süllőhorgász kedvence, elég nagy neve van a szakágban. Sokaktól hallottam, hogy "Ha a helyen van süllő akkor az Awaruna megfogja." Tényleg klasszis csaliról van szó. Én valamiért szeretem a pici csalikat, ezért ebből is kicsit vásároltam. Nagyon sok szép sügeret fogtam vele, de süllőt is sikerült átverni ezzel a gumival. Teste oldalról lapított és a hasi része bordázott, nagyon jó lágy anyagból készülő csali. Süllőhorgászok figyelmébe ajánlom! Aki szeretne belelőle az a Wobblerek.com-ban tudja beszerezni.


5. Savage Gear - Cannibal Shad
 A cég igazi klasszikus csalija, rettentően fogós. Minden hazánkban fogható halfajra nagyon jó csali. Főleg csukára és süllőre. 6,8cm-es mérettől 12cm esig kapható. Néha hiányolnék belőle egy 3cm-es darabot. Szerintem sügérre eszméletlen lenne.
( Nem mintha az 6.8cm-est nem ennék a csíkosok.)  De valoszínüleg ez csak nekem hiányzik és Mad* bácsi a kedvemért nem fog csinálni egy ilyen méretet. Főleg, hogy az SG inkább a brutálisan nagy csalikrol híres. (Borbut, Hybrid Pike, Trout stb.) Na de visszatérve..... eszméletlen jó mozgása van a csalinak. Én 3-4 grammos fejekkel hasznalom az 5-8 centis Cannibálokat. Gyönyörűen esnek lefele a vízben. Nagyon jól megalkotott csali. Darabra vehető, 200-400 forint között mérettől függően. :)



Tudom, hogy rengeteg kedvencet kihagytam, sok eszméletlen jó plasztik van. Nekem ezek jöttek be leginkább. Remélem tudtam segíteni ha valaki újítani akar plasztikok terén. :) Ne feledjétek h Márciusban ívnak kedvenc halaink, hagyjuk őket nyugodtan szaporodni!


* Mad - Mad Grossel az SG cég veztője

                                                     Tóth Ákos







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése